Az angol tanárnénimnek készítettem egy ilyen karkötőt.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barkácssarok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barkácssarok. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. október 3., péntek
2014. június 21., szombat
Tündérház
Ezt egy kiszárított kulacstökből készítettem. Lefestettem az alapját lilára, miután megszáradt kidíszítettem pötyi technikával. Később a szára barna színt kapott.
2013. május 4., szombat
Kaparós
Hozzávalók
rajzlap
zsírkréta
fekete tempera
kaparó
Zsírkrétával vastagon satírozzuk be a rajzlapot tarkára.
Fessük le sűrű fekete temperával, és várjuk meg, amíg megszárad.
Majd kaparjunk bele egy képet.
2013. április 28., vasárnap
Fülöpke, a csörgőkígyó
A Kiskalász zenekar koncertjén voltunk. Ott láttam meg
Fülöpkét, a csörgőkígyót, készítettem egy saját változatot.
Kell hozzá dekorgumi, gyöngy, spárga, olló, ragasztó, sablon,
fogpiszkáló.
Kisebb kört körülrajzoltam, aztán
egy kicsivel nagyobbat, és megint egy nagyobbat. A legnagyobb körből többet.
Fogpiszkálóval a közepére lyukakat szúrtam, felfűztem spárgára, majd gyöngy
következet, újra korong, újra gyöngy. Ez így meg a legkisebb korongig. Utoljára
gyöngy következett, majd egy csomó.
Kivágtam a fejét, szétnyithatósra.
Félbehajtottam, kivágtam a spárgának a helyét, felfűztem, összeragasztottam
úgy, hogy közékerült a nyelve.
Ragasztottam neki szemeket.
2013. január 19., szombat
A vizsga
A vizsgára korán indultunk, ahogy hajnalodott gyönyörű kék volt az ég. Néha-néha majdnem elaludtam. Nagyon hosszú volt az út, de játszottunk, így jól éreztem magam.
Útközben hullani kezdett a hó. Olyan volt, mintha a Star Warsban hiperűr sebességre kapcsolnánk. Egy kicsit izgultam a vizsgán, de hamar elmúlt, mert jól éreztem magam. Előző délután ajándékot készítettem a harmadikosoknak és a tanáraimnak.
Ez a kép útközben készült. Épp a dunaföldvári hídon suhanunk át.
2013. január 2., szerda
Ördög villa
Keresztapától tanultam, hogy készül a pezsgő kosárból ördög villa.
A pezsgő kosár
Csípőfogóval levágtam az összecsavarásnál, ahogy a képen látszik.
Ahonnan lehetett (3 hely) kihúztam a drótot.
Egy másik fogóval kiegyenesítgettem.
Ahonnan az előbb kihúztam a drótot azokat széthajtottam.
A középen lévő kört összenyomtam és megtekertem.
Utána felhajtottam, hogy villa alakú legyen.
A villa nyelét is meg kell tekerni, de ahhoz nem volt elég erős a kezünk, majd segítséget kérünk.
Anya szerint sokkal szebben hangzik, hogy Poszeidon villája, de mi ördögvillának hívjuk Keresztapával.
2012. december 23., vasárnap
2012. december 20., csütörtök
Rénszarvasok
Pár napja készítettem, azért nem mutattam meg eddig, mert anya mondta, hogy várjuk meg vele Sucikát, mert tőle kapta a linket.
A nevük Arnold és Anna. A középsőt anya csinálta.
Anna nyakában csengő van, a gyöngy jelképezi. Arnold nyakában pedig selyemsál.
Anna nyakában csengő van, a gyöngy jelképezi. Arnold nyakában pedig selyemsál.
2012. december 15., szombat
Nagykarácsony
Ételcsomagoló aljára varrtam ezt a mintát. Arany csillag került a tetejére. Volt egy kis kerete, arra lakkot kentem és beszórtam dekorhomokkal.
2012. december 13., csütörtök
2012. december 12., szerda
Véletlenül gyűrű
Tündérfát készítettem, hosszú lett a gyökere, ezért vágtam le belőle. Az ujjamra tekergettem, akkor gondoltam gyöngyöt fűzök rá. Összecsavartam a végeit, és eldugtam a gyöngyben. Így lett egy állítható gyűrűm.
Bonifác a macskám, jól összekarmolta a kezemet.
2012. augusztus 5., vasárnap
Daráltam egy sálat :)
Hogy csinálhattam ezt? Kötőgéppel! Majd, ha ősszel fázom fel is fogom venni a sálat. Tündérút lett a neve, mert miközben daráltam ezt láttam:
Igaz még nincs teljesen kész, képzeljetek hozzá bojtot, mindkét végére. Azért nincs még megcsinálva, mert nem biztos, hogy marad ebből a színből fonal, mert anya mellényt horgol nekem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)