Az évszámok tanulása kemény dió, ezért készítettem magamnak tanulókártyát. Két oldalas, az egyiken az esemény, a másikon az időpont szerepel. A szerkesztésen van egy kis javítanivaló, mert elcsúszott egy kicsit a két oldal.
Miután megszerkesztettem, kinyomtattam, lefóliáztam majd kivágtam. Már kész is volt.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: letölthető. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: letölthető. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 17., csütörtök
2014. április 6., vasárnap
Heti könyvajánló
Benedek Elek
Honszerző Árpád
Történelmi olvasókönyv
Az eredetileg 1907-ben napvilágot látott Honszerző Árpád életrajzi regénnyé összeálló legendárium. Novellisztikus legendaföldolgozásai a ködbevesző őstörténet egyik meghatározó állomásától, a Dnyeszter menti táborhelytől a honfoglalásig, illetve Árpád 907-ben bekövetkezett haláláig követik nyomon vezér és népe sorsát. Bármennyire is érvényesül az epikus egységekből fölépülő műben a romantika fölnagyító, megszépítő, helyenként túldimenzionáló vagy szentimentálissá formáló tulajdonsága, az író nem hallgatja el a tragikus, szomorú történéseket, a megrendítő haláleseteket, a vesztes ütközeteket sem.
Ha nem szeretsz olvasni, nincs minden veszve, mert hangoskönyvben is megtalálható, ITT.
2014. március 2., vasárnap
Heti könyvajánló
Ettől kezdve minden vasárnap ajánlok egy könyvet, amit a következő héten el is vagy újra olvasok.
Az e heti ajánlatom:
Fehér Klára
Mi, szemüvegesek
A borítóról
Erre - mondta az egyenruhás bácsi, és a lépcső felé irányította Évit. Évi szelíden és engedelmesen ment, kísérője nem gondolt semmi rosszra, lazábban fogta Évi csuklóját. Ebben a pillanatban Évi kirántotta a kezét, és rohanás, le a lépcsőn, ki az épületből. Az egyenruhás bácsi meglepetésében nagyot nézett, azután bemondott valamit a CB-rádiójába. Évi pedig közben eltűnt a tömegben...A mindenkihez kedves, figyelmes Kerekes Évivel, a mintatanulóval történik ez a krimibe illő eset. Hogy mi okozza a lázadást? Mindössze egy szemüveg. Fehér Klára új regényében nagy-nagy szeretettel, odafigyeléssel rajzolja meg ennek a félénk, szeretetre éhes, hibáktól sem mentes kislánynak a lelki fejlődését, miközben felvonulnak a negyedik osztály jómadarai is a csínytevéseikkel.
Ingyenesen elérhető
2013. május 3., péntek
Citera
A születésnapomra kaptam mamáéktól egy szép citerát. A citerakészítő hamarabb végzett vele, mint a születésnapom és elhozta Ceglédre. Nagyon jó rajta citerázni.
A mama felhívott, hogy miért nem írtam meg honnan van a citerám. Mivel nagyon jó citera, így ajánlom is a készítőt.
Téglási Imre
A mama felhívott, hogy miért nem írtam meg honnan van a citerám. Mivel nagyon jó citera, így ajánlom is a készítőt.
Téglási Imre
Keresztapától nemrég kaptam egy citera könyvet CD melléklettel. Rajta van a kedvencünk is A csikósok, a gulyások.
Ideillesztek egy ingyenesen letölthető citerás füzetet. Kották, leírások vannak benne.
Ideillesztek egy ingyenesen letölthető citerás füzetet. Kották, leírások vannak benne.
2012. december 14., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)