2013. november 22., péntek

Madármályva kifőzdéje: rakott krumpli

krumpli
tojás
kolbász
tejföl
fűszerek

Reggel a krumplit (hajában) és a tojásokat külön-külön megfőztem. Hagytam kihűlni a vízben. Aztán mindennek leszedtem a héját és karikákra vágtam (a kolbászt is beleértve). A tejfölt simára kevertem habverővel aztán fűszereztem sóval, csilivel, borssal és fokhagymával. Tettem bele még szárított metélőhagymát. Utána hozzáadtam egy darab nyers tojást és alaposan elkevertem.

Egy kerámiaedénybe tettem egy réteg tejfölt, arra krumplit kolbászt és tojást szépen elrendezve, utána megint tejföl és megint krumpli, tojás, kolbász... Végül rácsorgattam a maradék tejfölt.

Forró sütőbe tettem és addig sütöttem, míg a teteje meg nem pirult.

 


Anya nem eszik húst, így neki külön készítettem, amiből kimaradt a kolbász.

2013. október 15., kedd

Cicaltató

Tóbiás az egyik macskánk ha citerázok nyomban elalszik. Még akkor is, ha ugróst játszom. Ha meg abbahagyom felpattannak a szemei. Milyen érdekes!

2013. október 12., szombat

Souvenir

Ezt a szalvétát az angol tanárnénimtől kaptam, ő Skóciából kapta. Asztali áldások vannak rajta. Természetesen nem fogom beletörölni semmimet. :)


2013. október 8., kedd

Cinege törte dió

Tudtátok, hogy a vékony héjú diót cinegediónak vagy cinegehéjú diónak is nevezik?



Gárdonyi Géza
A cinege

Egyszer nagy hideg volt. Az ablakokat jégvirágok nőtték be. Az emberek bundában mentek ki a szobából; a fülükre is ráhúzták a sapkát, és kék orral, könnyező szemmel tértek vissza. Azt mondták, hogy soha, mióta élnek, ilyen hideg nem volt.

Juliska rálehelt az ablakra. A jégvirágok megolvadtak egy helyen a leheletétől, és kerek tisztaság támadt ottan. Juliska kinézett azon a kertbe. Mit látott? Hóval prémezett fákat, fehérséget mindenütt.

Az ablaktól néhány lépésnyire van egy almafa. Annak az egyik ágán egy madárka ült. Piciny lába belesüllyedt az ágon fehérlő hóba. Szomorúan csipegett. Egyszer csak lehunyta a szemét. A feje aláhanyatlott. A következő pillanatban lehullott az ágról, és beleesett a hóba. A hátára esett. A lába az ég felé. Ott is maradt mozdulatlanul.

- Istenem! - kiáltott fel Juliska. - Meghalt?

- Ki halt meg? - kérdezte Mariska.

- A kis madár. Megfagyott szegény.

Azzal kendőt kapott a vállára, és kifutott. Fölvette a kis madarat, és bevitte a szobába.

Ott addig-addig melengették, mígnem egyszer csak fölemelte a fejét. Egy darabig bágyadtan nézett Juliskára, azután felröppent. Rászállott a sifonér tetejére, és onnan pislogott szét a szobában.

A leányok nevettek és tapsoltak, hogy így visszanyerte az életét a madárka. Előhoztak egy üres kalitkát a kamrából, és hívogatták bele:

- Gyere bele, kis madár, ez lesz a te házad, adunk neked kendermagot, friss vizet. Olyan jó dolgod lesz, mintha nyár volna.

A madárka azonban nem értette a hívogató szót. Rémülten kerengett ide-oda a szobában. Olykor nekirepült az ablaknak, és nagyot dobbantott rajta. Mindenképpen ki akart menni, vissza a tél rideg-hideg, havas világába.

Végre megfogták és beletették a kalitkába. Hogy vergődött a kis bolondos cinege! Mindenképpen ki akart szabadulni.

Aztán mikor látta, hogy a leányok elvonultak a szoba túlsó sarkába, megállott. A melle pihegett. Nagy ijedelemben volt szegény.

Hanem azután, mikor észrevette, hogy nem bántja senki, leugrott a kendermagos vályúhoz, és evett-evett szegényke, és ivott rá nagyokat.

Néhány nap múlva megszelídült. Nem verte többé a szárnyával a kalitka drótjait. Jólesett neki a meleg szoba meg a jó étel-ital. Egyszer mi nem jutott eszébe: felült a legfelső ülőkére, és nótára gyújtott.

A leányok örvendezve állottak körül.

- Dalolj, dalolj, aranyos cinege!

És a madár dalolt, dalolt félig lehunyt szemmel, boldogan. Vajon miről dalolt? Talán a tavaszról? Talán a napsugárról? Talán az ibolyáról? Talán egy másik kis cinegéről, aki azóta megfagyott?

Az egész telet ott töltötte a kis madár. Jókedve volt. Meg is hízott. A tolla élénkebb színben ragyogott, mint mikor odakerült.

Aztán jött a tavasz. A mezőn kizöldült a fű. Meleg napsugár szállott az égből. Az almafa virágzott, s künn csicseregtek a fecskék.

A cinege kidugta a fejét a drótokon, és szomorúan nézett ki az ablak üvegén át a szabadba. Nem dalolt többé.

Csak ült elgondolkozva, szótlanul.

- Most már eresszük el - szólott Juliska -, látom, hogy kívánkozik.

- Jaj, ne eresszük el - felelt Mariska -, ki énekel akkor nekem?

- Ejnye, te szívtelen - szólt Juliska -, hát te csak arra gondolsz, hogy énekeljen neked; nem látod, hogy ő szegény milyen szomorú? Ez nem sárga-fekete kanári, nem rabnak született madár, ez a szabadság madara, börtön neki a kalitka. Meghalna bánatában, ha zárva hagynánk.

- Hát jó - szólt Mariska -, eresszük szabadon.

De mikor a kis cinege kiröppent és eltűnt a fák lombjai között, Mariska mégis sírva fakadt. És hát Juliska is törülgette a szemét.

- Isten áldjon, kis madár - mondogatták a kendővel integetve.

- Isten áldjon - mondotta Mariska -, sohasem hallom többé a te szép éneklésedet.

Másnap, ahogy ott ültek a szobában, az ablakon át beszálló napfényben, egyszer csak egy ismerős madárdal hangzik az ablakon át.

Ott volt a kis cinege. Ült a barackfán. Énekelt Mariskának meg Juliskának.


2013. május 5., vasárnap

Madármályva kifőzdéje: borsópörkölt


Ezt az ételt csak én és anya szeretjük a családból, de mi nagyon. Én szoktam elkészíteni.

2 evőkanál olajra 3 közepes méretű, felaprított hagymát teszek, megsózom és megdinsztelem. Amikor már jónak látom, rakok rá 1 lapos evőkanálnyi őrölt paprikát, elkeverem, kicsit pirítom, és öntök hozzá egy pici vizet. Főzöm egy kicsit, és paradicsompürét teszek hozzá (most ajvárt is, mert van itthon). Pár perc után hozzáadom a borsót (most mirelitet). 5-10 percig főzöm, aztán öntök bele egy Vilmos poharas rizst (most barnát) és 2-3-szor annyi vizet. A rizs miatt teszek bele újra egy kis sót, ilyenkor kerül bele a többi fűszer (csili, bors, fokhagyma) is.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...